Klímaklub

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Május 21. – Klímaváltozás és otthonaink: energiamegtakarítás a háztartásokban

E-mail Nyomtatás PDF

Május 21-én a klíma-klub Zöld életmód Gödöllőn sorozatának vendégei Kecskés Judit, Varga Zsuzsa és Vadovics Kristóf voltak, akik Vadovics Edina, a klíma-klub egyik alapítója moderálásával az otthoni energiamegtakarítás motivációiról és lehetőségeiről beszélgettek. Judit és Zsuzsa is részt vettek ősszel az ENERGISE Energia Élő Labor kutatásában, 39 másik gödöllői háztartással együtt. A kutatásban részt vevő háztartások többek között naplózták a fűtési és mosási tevékenységüket, és különböző módszerek, tanácsok segítségével megpróbálták azt mérsékelni, csökkenteni.

Mint Vadovics Edina a beszélgetés elején felhívta a figyelmet, tévhit, hogy a háztartások energiafogyasztása elenyésző az ipari nagyfogyasztókhoz képest: az összes energiafogyasztás több mint 30%-áért a háztartások felelősek, ennek kb. 70-75%-a pedig a fűtés, így kis odafigyeléssel – főként sok ember kis odafigyelésével – nagyon sok energia megtakarítható.

Vadovics Kristóf, mint a program hazai szervezője elmondta, meglepte a gödöllői lakosság lelkesedése: a felhívásra 95-en jelentkeztek, a jelentkezők 80%-a pedig ismeretlen volt számára. Végül kutatási módszertani szempontok alapján választották ki azt a 41 családot, akik aztán lemorzsolódás nélkül végig vitték a programot.

Judit és Zsuzsa is hosszú évek óta elkötelezettek a környezetvédelem mellett, mindkettejük munkája is kapcsolódik ehhez, és korábban is sokat tettek a környezettudatos életvitel érdekében. Mégis, egyetértettek abban, hogy mindig lehet fejlődni, megfelelő odafigyeléssel egy már eleve zölden működő háztartás is meg tud takarítani.

Ezt támasztják alá a kutatási adatok is: Zsuzsáéknál a korábbi heti 8 mosás tartósan, a program lezárása után is 4 mosásra csökkent, a mosások átlag hőmérséklete pedig átlagosan 47,5 fokról 44,3 fokra. A beltéri hőmérsékletet 3 fokkal sikerült csökkenteniük, ami nagyon jó eredménynek számít. Judit családjánál a mosások száma heti 9-ről a kihívás periódusában heti 5-re csökkent, a program lezárulta után pedig heti 7 maradt, a mosások átlaghőmérséklete 38,21 fokról 36,65 fokra mérséklődött. Az Élő Labort követően Juditék is folytatták a megtakarítást, így a háztartás energiafogyasztása az előző évihez képest 9,7%-ot csökkent.

Kiemelték a közösségek szerepét, a tudásátadás fontosságát is a zöld szemlélet terjesztésében. Judit és családja a kutatás csoportos részében vett részt, vagyis egy résztvevői fókuszcsoporttal időről időre összejöttek átbeszélni a kihívásokat, lelkesíteni egymást, ami számára sokat jelentett, és sokat tanultak egymástól is. Zsuzsa, aki bár a kutatás egyéni részében vett részt, meggyőzte a szomszédját is, hogy érdemes betartani a kihívás mosási részét. A közönség is bekapcsolódott a beszélgetésbe, többen kiemelték a kritikus tömeg szerepét, amit elérve már gyorsan terjed a zöld szemléletmód a társadalomban.

Az Élő Labor során a résztvevőknek két kihívást kellett teljesíteniük: csökkenteni a beltéri nappali hőmérsékletet, illetve lehetőség szerint felére csökkenteni a mosások számát. Ennek elérésében az Élő Labor szervezői különféle tippekkel segítették őket, és ajándékcsomagot (ún. kihívás dobozt) is kaptak a cél eléréséhez szükséges eszközökkel. Volt a csomagban például meleg gyapjúzokni, hatékony környezetbarát folttisztító szer, kötény, vagy fogas a ruhák szellőztetéséhez.

Zsuzsa és Judit is elmondták, hogy sok szokásuk megváltozott a program során, amelyeket azóta is tartanak: kevésbé szigorúan szortírozzák a ruhákat (tehát jobban együtt lehet mosni őket, és így kevesebb mosás szükséges), soha nem indítanak nem teli dobbal mosást, és nem esnek kétségbe, ha nem vakítóan fehérek a ruhák. A mosási hőmérsékletet is lejjebb vették. A fűtés tekintetében inkább jobban felöltöznek, megisznak egy meleg italt vagy csak egy-egy pontját fűtik jobban a lakásnak. Ha fáznak, inkább mozognak egy keveset, nem egyből a termosztáthoz nyúlnak.

A környezetbarát szemléletmód átgyűrűzött az élet többi területére is: nem hagyják stand-by módban az elektromos eszközöket, többet bicikliznek, és egyre inkább alkalmazzák a hulladékmentes életmód szempontjait is

Zsuzsa felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a mosógép magától is dolgozik, a pakolással, szelektálással, teregetéssel, hajtogatással jelentős idő, számítása szerint mosásonként kb. 1 óra megy el, így a mosási kihívás teljesítése nem csak pénzt és vizet, energiát spórol, hanem heti több órányi szabadidőt is eredményez.

Köszönjük s részvételt és az értékes hozzászólásokat a jelen lévőknek!

Legközelebb július 5-én tartunk klíma-klubot, ahol témánk a bioélelmiszerek, biotermelés lesz. Olyan kérdésekről fogunk beszélgetni, hogy mitől mondható bionak egy élelmiszer, miért jobb és egészségesebb, miért drágább stb.

Meghívott vendégeink:
Berkes Mária – biotermelő, Mondeltanya

Matthew Hayes – biotermelő, Zsámboki Biokert

Varga Adrienne – egyetemi adjunktus, SZIE

A beszélgetést követően pedig bográcsozunk a Civil Ház kertjében, amelyhez az alapanyagot a résztvevő biotermelőktől szerezzük be.

 

Mihály Edina, GreenDependent

információk a klubról: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. és a klub közösségi oldala

 

 

 

 

 

Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Kapcsolat