Klímaklub

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

28. klub (2012. december 11.)

E-mail Nyomtatás PDF

 

Gödöllői klíma-klub

2012. december 11.

Beszámoló

 

Helyszín: Civil Ház

Jelen volt: 20 fő, 3 gyerek és 17 felnőtt (köztük sok új érdeklődő is)

 

 

Ez volt a karácsonyi klubunk, úgyhogy a tea mellett forralt borral is készültünk, valamint a szokásosnál is több finomság került a terülj-terülj asztalkára és a hangulat is igazán inspiráló volt.

1. Rövid év-értékelés, azaz felelevenítettük, hogy mit mindent csináltunk idén

· Januárban elhatároztuk, statisztikát készítünk arról, mennyi hulladék keletkezik háztartásunkban. Célunk volt ezzel bizonyítani, a tudatosabb háztartásokban nem keletkezik annyi kukába való, ezért szeretnénk a városban egy olyan hulladékszállítási rendszer kidolgozását előmozdítani, amely kompenzálja a kevés hulladékot termelőket.

· Februárban Budapesten, az EnergiaKözösségek projekt közösségépítő találkozóján találkoztunk, ahol egy házi vetélkedő keretében mérhették össze energiatakarékossági szaktudásukat a csapatok.

· Márciusban Horváth Gábor úr, az Unibond Bt. tulajdonosa fogadott minket, aki kísérleti fázisban lévő komposztkazánját mutatta be nekünk. A hónap végén pedig megszerveztük a Regina Ház udvarán rendezett garázs-bazárral egybekötött palánta és mag csereberét is.

· Áprilisban Föld Napja alkalmából a GreenDependent Egyesület és több más környezetvédelemmel, fenntarthatósággal foglalkozó szervezettel együtt szervezett közös "akadályversenyen" vettünk részt, ahol értékes nyeremények is voltak.

· Májusban a Kislábnyom Kampány lezárásaként Hogyan tovább Kislábnyomon? címmel került megrendezésre a díjkiosztó ünnepség Budapesten az Akvárium Klubban.

· Júliusban összegeztük az első félévben keletkezett hulladék mennyiségét otthonunkban, és beszéltünk a „Tiszta Udvar Rendes Ház” pályázatban való részvételről, valamint megterveztük az őszi találkozókat.

· Szeptemberben a klub fő témája a sörkollektor volt, melynek építési fortélyait Kutyik István klubtagunk osztotta meg velünk.

· Októberben Energiamegtakarítás otthon, beruházás nélkül címmel közös eszmecserét folytattunk a Kislábnyom kampányban legjobban szereplő Laurán, Szabó és Illés családok képviselőinek szakértő útmutatása alapján.

· Novemberben ellátogattunk a Kerepes melletti Ökörtelek-völgyi Hulladékkezelő Központba, valamint a GreenDependent egy nyári konferenciájának karbon-lábnyomát semlegesítendő 50 db őshonos gyümölcsfa került a földbe, melyek közül 10 db a „Tiszta Udvar – Rendes Ház Gödöllő 2012” cím nyerteseihez került, 30 db csemete pedig a klubtagoknál talált gondos gazdákat.

A klubalkalmak részletes beszámolói itt a honlapon elolvashatóak.

 

 

2. Filmnézés (A közösség ereje – Hogyan élte túl Kuba az olajcsúcsot?)


Amikor 1990-ben összeomlott a Szovjetunió, Kuba gazdasága válságba került. Az olajimport a felére, az élelmiszer behozatal pedig 80%-kal csökkent. Erről a nehéz, küzdelmes időszakról, a kubai emberek összefogásáról és kreativitásáról készített filmet az Arthur Morgan Intézet. A filmben elhangzó beszámolókból kiderül, hogyan élték meg a kubaiak, hogy nagymértékben gépesített, ipari mezőgazdaságuk átalakult egy természetes, organikus módszereken alapuló gazdálkodássá és hogyan alakultak ki a helyi, városi kertek.

Kuba az egyetlen ország, amelynek modernkori történelme során szembe kellett néznie a felhasználható olaj mennyiségének nagymértékű csökkenésével. Eljön azonban hamarosan az idő, amikor minden ország találkozik majd a problémával. A kubaiak példája mindannyiunknak jó lecke, ugyanakkor reményt és megoldást is nyújthat. A film itt megnézhető.

A film után megosztottuk egymással, ki-mit szűrt le tanulságként, illetve a szkeptikusabb tagok nézőpontját is próbáltuk szélesíteni.

 

Következő összejövetelünk:

Az új év első klubját 2013. január 23-án (szerda) tartjuk, a részletes programról később adunk hírt.

 

 

Mindenkit szeretettel várunk 2013-ban is!

 

 

Hungarian (formal)English (United Kingdom)

Kapcsolat